Legkeresettebb alkotók
  • Aba-Novák Vilmos keresett alkotó
    Aba-Novák Vilmos
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Aba-Novák Vilmos keresett alkotó
    Aba-Novák Vilmos
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János

Derkovits Gyula (1894-1934)

Életrajz

festő, grafikus
Szombathely, 1894. április 13. - Budapest, 1934. június 18.

Apja műhelyében asztalosmesterséget tanult. Korán kezdett rajzolni, majd egy címfestő festeni tanította. Az I. világháborúban bal karja megbénult. 1916-tól Budapesten élt. 1917-ben a Ma szerkesztőségében kiállították rajzait. Ezután Vedres Márk javaslatára Kernstok Károly szabadiskolájában sajátította el a festészet és rézkarc ismeretét. 1916-18 között főleg ceruza- és tusrajzokat készített. 1922-ben a Belvederében rendezett gyűjteményes kiállításával zárult első festői korszaka. 1923-26 között Bécsben készült műveiben a német expresszionista festészet hatása mutatkozik. 1925-ben Bécsben mutatta be Menekülők c. festményét, 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást. Bécsi politikai élményeinek hatása 1928-29 között jelentkezett festészetében. Ebben az időben kapcsolódott be intenzíven az illegális kommunista párt munkájába, ekkor készítette grafikai fő művét, az 1515 c., a Dózsa-féle parasztfelkelés által ihletett fametszetsorozatot. Utolsó festészeti korszakát Végzés (1930), Alvó (1932), Kivégzés (1932), Vasút mentén (1932), Anya (1934) c. művei képviselik. 1931 körül Dózsa-sorozatát rézkarcba vitte át. A nyomor és betegség korán vetett tragikus véget életpályájának. Derkovits Gyula művészete az expresszionizmus nagy áramlatába kapcsolódott, de élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának, a szigorú képszerkesztés, a lírai színvilág és az ihletett emberábrázolás remek ötvözetét.
1894    április 13-án, Szombathelyen megszületett Derkovits Gyula József.
1907    A szombathelyi elemi népiskolában befejezi iskolai tanulmányait.
1910    Asztalosként dolgozó apja maga mellé veszi inasnak.
1913–1914    Segédként dolgozik a családi műhelyben.
1914    Az első világháború kitörésekor önként jelentkezik katonának.
1915    Bal karján súlyos sérülést szerez. Bécsbe kerül kórházba, ahol gyakran látogatja a Szépművészeti Múzeumot. Sebesülése miatt leszerelik.
1916    Hadirokkantként tér haza, majd édesapja halála miatt Pesten telepszik le.
1917    Asztalosként dolgozik, de közben festeni tanul a Lónyai utcai, majd a Lehel téri és az Akácfa utcai szabad-iskolákban. Novemberben felkeresi Kassák Lajost, aki Kernstok Károly művésziskoláját ajánlja a figyelmébe.
1918–1919    A Haris közi Szabadiskolában tanul Kernstok Károly, Rippl-Rónai József és Vedres Márk irányításával. Megismerkedik későbbi feleségével, a modellként dolgozó Dombai Viktóriával.
1919    A Tanácsköztársaság hónapjaiban a nyergesújfalui művészkolónián dolgozik. A tanácskormány bukása után visszatér Budapestre és a Népszínház utcában bérel lakást.
1920    Elkészíti a Pandämonium című litografált mappát. Az év telén rendszeresen dolgozik Kmetty János műtermében.
1921    Számos fametszetét és néhány festményének reprodukcióját közli a Magyar Írás című folyóirat. Az év utolsó hónapjaiban Szobotka Imre műtermében fest.
1922    november 19-én nyílik meg első gyűjteményes kiállítása a Belvedere Galériában, ahol bemutatja korai főműveit, a Koncert, a Nagy fa alatt és az Utolsó vacsora című festményeket is.
1923    Feleségével együtt Bécsben telepednek le. Hoselitz Ernő textilgyáros nyújt számukra rendszeres anyagi támogatást.
1924    Tavasszal részt vesz az osztrák művészeket összefogó szervezet, a Hagenbund kiállításán. Gyakran foglalkozik sokszorosított grafikával, de a freskófestés területén is kísérleteket folytat.
1925    február 25-én kiállítása nyílik a Weihburg Galériában, ahol közönség elé kerül bécsi éveinek legmegrázóbb alkotása, a Halottsiratás. Májusban a budapesti Mentor könyvkereskedés rendez képeiből tárlatot.
1926    Az év elején visszatér Budapestre, s lakást bérel az Üllői úton, majd Újpestre költözik. Tavasszal bemutatkozik a KÚT művésztársaság kiállításán. Élet és halál című festményét megvásárolja a Szépművészeti Múzeum, Kintornások című képe pedig elnyeri a Gonda Illés-díjat.
1927    szeptemberben az Ernst Múzeum csoportkiállításán 41 művel szerepel.
1928    Az év végén feleségével együtt a Hunyadi tér 10. számú házba költözik. A titkos találkozóknak helyet adó lakás bérleti díját az illegális kommunista párt fizeti.
1929    Elkészíti grafikai munkásságának főművét, a Dózsa-sorozatot. Októberben újabb gyűjteményes kiállításon mutatja be műveit a Tamás Galériában.
1930    Az év második felében felajánlják számára a római ösztöndíjat, amit visszautasít. Szeptember elsején részt vesz a szakszervezetek által szervezett, utcai harcokba torkolló munkástüntetésen. Itt szerzett élményei több művét inspirálják, melyek közül a Kenyérért című festmény emelkedik ki.
1931    Felhalmozott lakbérhátraléka miatt a festőt és feleségét kilakoltatják a Hunyadi téri lakásból. Derkovitsot az intézkedés során tanúsított magatartása miatt hat hónap felfüggesztett börtönre ítélik.
1932    Visszaköltözik Újpestre. Októberben kiállítása nyílik a Tamás Galériában, ahol a bemutatott 26 alkotás között olyan főművek találhatók, mint a Dinnyeevő, a Vasút mentén és a Rézkarcoló önarckép. Pénztelensége miatt modellnek jelentkezik a Képzőművészeti Főiskolán.
1933    februárban elnyeri a Szinyei Merse Pál Társaság Nemes Marcell által alapított tájképfestészeti díját. Nyáron Újpestről a Munkácsy Mihály utcába költöznek. Egyre gyakrabban alkalmazza képein a fémszíneket, elsősorban az ezüst porfestéket.
1934    Az év elején a Műcsarnokban kiállítják a Híd télen című alkotását, melyet márciusban megvásárol a Fővárosi Képtár. Utolsó művein az anyaság témáját dolgozza fel. Június 18-án felesége karjai között hal meg.

1910-től négy éven át segédként dolgozott asztalosmester apja mellett. Az első világháború kitörésekor katonának jelentkezett, a frontharcokban tüdőbajt kapott, és sebesülése miatt bal karja béna maradt, ezért 1915-ben hadirokkantnak nyilvánították és leszerelték. Bécsi gyógykezelése alatt szorgalmasan látogatta a múzeumokat és képtárakat. 1916-ban Pestre költözött, ahol asztalossegédként dolgozott. A munka mellett 1917-től a Székesfővárosi Iparrajziskola esti aktrajz-tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr magániskoláját látogatta. Első műve 1918 tavaszán szerepelt az Otthon Írók Körének egy kiállításán. Bátyja, Jenő biztatására felkereste a Népszava szerkesztőségében Bokányi Dezsőt, aki a pályakezdő művészt megismertette Bölöni György kritikussal és Vedres Márk szobrásszal. 1918 őszétől egy tanéven át a Haris közi Képzőművészeti Szabadiskola növendéke volt, ahol Rippl-Rónai József, Vedres Márk és Kernstok Károly korrigált. A Tanácsköztársaság ideje alatt, 1919 nyarán, Kernstok nyergesújfalui művésztelepén dolgozott. 1920 júniusában házasságot kötött Dombai Viktóriával, a Haris közi és nyergesi iskola modelljével. Ebben az évben autodidakta módon elsajátította az olajfestés technikáját, és Kmetty János műtermében a grafikai sokszorosító eljárásokkal is megismerkedett. Nagyobb kompozíciók festésére akkor nyílt alkalma, mikor 1921-ben a külföldre utazó Szobotka Imre felajánlotta neki a műtermét. Első önálló kiállítása 1922 novemberében nyílt meg a Belvedere Galériában. 1923 júniusában Bécsbe utazott, ahol kezdetben ~ bátyja nyújtott nekik segítséget. 1924-ben részt vett a Hagenbund tárlatán, 1925 februárjában önálló kiállítása nyílt a Weihburg Galériában, majd májusban a budapesti Mentor Könyvkereskedés kiállítóhelyiségében mutathatta be legújabb alkotásait. 1926 januárjában hazatérve szerepelt a KUT harmadik kiállításán. 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítását a szakmai körök nagy elismeréssel fogadták. 1929 októberében gyűjteményes kiállítást rendezett a Tamás Galériában. 1930 októberében gyűjteményes kiállítása nyílt a Tamás Galériában. A börtön és a folyamatos nélkülözések miatt egészségi állapota rohamosan romlott. 1934 júniusában tüdőgyulladásban hunyt el. Októberben az Ernst Múzeum rendezte meg emlékkiállítását. 1948-ban posztumusz Kossuth-díjat kapott. 1917–19 közötti munkái még jórészt iskolai alakrajzi stúdiumok, de jegyzetfüzeteiben már ekkor feltűnnek a mindennapi városi élet nagyfokú szociális érzékenységgel megformált jelenetei (Zsákhordás, 1917, magántulajdon; Utcai harc után, 1918, Magyar Nemzeti Galéria). A Nyergesújfalun töltött nyáron nyílt első ízben lehetősége elmélyült tájábrázolásra. A tanulóévek akt- és tájtanulmányai 1920 körül nagyigényű, immár olajfestésű aktos kompozíciókban összegződnek. E kompozíciók expresszív kubizáló formanyelvükben még jórészt a Nyolcak festészetéhez kötődnek, de az Árkádia-téma megjelenése már a Szőnyi-kör művészi eszményeivel mutat rokonságot. Az elveszett Édenkert vagy Aranykor eszményi harmóniáját megidéző művek összefoglaló darabjai a Koncert (1921, Magyar Nemzeti Galéria) és a Nagy fa alatt (1922, Magyar Nemzeti Galéria). A művész prófétai, romantikus szerepvállalása tükröződik önportréiban, különösen a Süveges önarcképen (Magyar Nemzeti Galéria). Az 1920–22 közötti időszakban a mitologikus-archaikus Árkádia-képek ideális világának tragikus ellenpontjaként értelmezhetőek a biblikus kompozíciók. E művek összegző darabja az Utolsó vacsora (1922, Magyar Nemzeti Galéria). 1923–26 közötti bécsi korszaka tárgyválasztásában és festői formanyelvében egyaránt jelentős változásokat hozott. Vélhetően a német expresszionizmus erősödő hatására korábbi kubizáló-stilizáló látásmódját markánsabb karakterformálás, barnára redukált színtónus, a drámai hatást fény-árnyék kontrasztokkal és merész képkivágatokkal fokozó stílus váltotta fel. A gyors egymásutánban bekövetkezett személyes családi tragédiákat a halál-képek sorozatában dolgozta fel. A bátyját és sógornőjét egy fa alatt profán Ádám és Évaként ábrázoló Élet és halál (1923, Magyar Nemzeti Galéria) még az előző évek szimbolizmusának folytatója, ám az alakok erőteljes sötét erővonalakból kibomló masszív testisége már egy új szemléletmód hordozója. Testvéreiről rajzolt ravatalképei és korábbi háborús halálélményei a konkrét helytől és időtől elvonatkoztatott, ugyanakkor részleteiben végletesen reális, a kora középkori siratás-képek érzelmi intenzitását megidéző Halottsiratásban (1924, Magyar Nemzeti Galéria) összegződnek. Az 1927–30 közötti első budapesti korszak két nagy vezértémája az utca és az otthon. Az utca-képek egyik csoportján a külvilág kaotikus forgatagként jelenik meg. A téma rézkarcban és olajfestményként is kivitelezett 1927-es változatai (Utca, 1927, Magyar Nemzeti Galéria) James Ensor, George Grosz vagy az olasz futuristák horizont nélkül, meredek rálátással, átlós tengelyű mozgással szerkesztett infernális tömegjeleneteivel mutatnak rokonságot. Az utca-képek másik csoportja a külvárosi mindennapokat felelevenítő életképek, kikötői rakodómunkásokat, piaci jeleneteket rögzítő kompozíciók (Külvárosi részlet, 1929, lappang; Halászok, 1929, lappang; Baromfivásár, 1929, lappang). A húszas évek viszonylagos megnyugvása és anyagi biztonsága a külvilág nyers forgatagával éles ellentétben álló otthon képeiben kap formát. Az ide kapcsolódó enteriőrök, csendéletek és kettős önarcképek az otthont a rend, megnyugvás és szerelem békés szigeteként mutatják fel. Újdonságot jelent e művek tömör, sziluettes, a korábbi felülnézetet elhagyó, jellemzően barna-kék színtónusokra koncentrált, önmagában is jelentést hordozó, feszes kompozíciós szerkezetbe foglalt látásmódja. A következő években nagy szerepet játszó átvágásos kompozíciók a kettős önarcképek körében tűnnek fel, ezúttal az erőt, teremtő alkotást és intellektust képviselő férfi és a megnyugvást hozó, vegetatív, emocionális létezést jelképező nő kettősségében (Én és a feleségem, 1927, Magyar Nemzeti Galéria; Szőlőevő, 1929, Magyar Nemzeti Galéria; Mi ketten, 1929, magántulajdon). Az életet adó, meleg női testiség feleségéről készült lírai aktképeiben ölt képi formát (Hajnal, 1929, lappang). A több változatban megfestett, kollázsként is kivitelezett Halas csendélet (1928–30, Magyar Nemzeti Galéria) a hal hagyományos szakrális szimbólumát, valamint az óra, kés, tányér és számolócédula profán jelképeit modern memento mori kompozícióvá egyesíti. Az 1930-as dátum határozott cezúrát jelez az életműben, a bebörtönzés, kilakoltatás, az otthon elvesztésének személyes tragédiája a korábbinál is mélyebb és hitelesebb drámaisággal telíti ~ műveit. Az 1930-ban festett Végzés (Magyar Nemzeti Galéria) az otthon-képek záródarabjaként egy, a megelőzőeknél is radikálisabb szociális tematika kezdetét jelenti. A kettős arcképek kint és bentre hasadt két pólusú, de egy képtérbe sűrített világrendje a nyitott ablak előtt a kilakoltatási parancsot olvasó házaspár kettősében és a tűzfalra vetülő macska baljós árnyképében jelenik meg. Ugyanez a képi megoldás adja a vázát a nincstelenek és jogtalanok, valamint a rend és törvény képviseletében fellépő csendőrök konfliktusára alapozott kompozíciók sorozatának (Éhesek télen, 1930, magántulajdon; Téli ablak, 1930, Magyar Nemzeti Galéria; Téli viharban, 1931, Magyar Nemzeti Galéria). Az 1930–34 közötti periódus másik nagy képcsoportját az utcai összeütközéseknek, brutális rendőri megtorlásoknak emléket állító terror-képek (Kenyérért, 1930, Magyar Nemzeti Galéria), ill. a tüntetési tömegjeleneteket ábrázoló tollrajzok alkotják. 1930 körül ~ újfajta, groteszk hangot üt meg a hatalom jellegzetes karaktereit kifigurázó sorozatában (Halárus, 1930, Magyar Nemzeti Galéria; Aukció, 1930, magántulajdon; Telefonáló, 1931, Magyar Nemzeti Galéria). Az uralkodó osztálynak a trianoni Magyarországon szokatlanul merész és kíméletlen szatírája a weimari Németország, ill. a Neue Sachlichkeit (új tárgyiasság) politikailag elkötelezett irányzatának olyan képviselőivel rokonítja ~ művészetét, mint George Grosz, Otto Dix vagy Max Beckmann. E kompozícióiban a fotó- és filmművészet megoldásait idéző megosztott képterek, merész átvágásokkal szabdalt totálok és premier planok, a kirakatok, tükrök és ablakok tükröződései a képsíkon a valóság számos rétegét olvasztják eggyé. Színhasználatában megjelenik a szakrális és profán összefüggésekben egyaránt használatos arany és ezüst. Az utolsó évekre ~ erősen rétegzett kompozíciói letisztulnak, egyszerűsödnek, kevés figurára koncentráltak (Kivégzés, 1932, magántulajdon; Téglahordó, 1932, Magyar Nemzeti Galéria). Lemondva a tartalmi és képi rétegzettségről, munkásképeinek kizárólagos tárgya a monoton fizikai erőkifejtés (Hídépítők, 1932, Magyar Nemzeti Galéria; Csónakosok, 1933, Magyar Nemzeti Galéria). Késői képein egyeduralkodó, mindent átható létszimbólummá válik a tél, mint a nélkülözés és otthontalanság szűnni nem akaró állapotának megtestesülése (Híd télen, 1933, Magyar Nemzeti Galéria). A hideg ellenpontjaként jelentkezik az életösztönt és gondoskodást hirdető anyaság témája (Anyaság, 1933, magántulajdon). Utolsó műve, amelyen még halálos ágyán is dolgozott, hóesésben didergő nőt ábrázol (Fázó asszony, 1934, lappang).
Ártinger I.: Derkovits Gyula, Budapest, 1934 • Körner É.: Derkovits Gyula, Budapest, 1968, 3. kiadás.
(Révész Emese)

Lexikális referencia

Magyar: MFGA:129, Művészeti Lexikon:I/529
Külföldi: Benezit:3/505, Vollmer:9/548